Üdvözöljük!
Tisztelettel átadjuk egyesületünk rövid történetét, eredményeit, szolgáltatásait annak reményében, hogy elnyerjük szimpátiájukat és ezzel támogatásukat egy eredményes együttműködés keretében.
Cégünk elődje a V. T. P. Motorsport Egyesület 1999 elején alakult. Fő tevékenysége a sport, ezen belül is a rally. Az utóbbi 10 évben a Rally versenyek látogatottsága robbanásszerűen megnőtt Magyarországon. versenyeken nem ritka a 150.-200 ezer néző. Volt rá példa, hogy Miskolcon a verseny előtt rendezett prológon a salakmotor pályán több mint 20 ezer ember váltott jegyet, erre a sportpálya fennállása óta még nem volt példa. Egy gépátvételen, ahol a versenyautók műszaki, biztonsági előírásait vizsgálják, több ezer ember gyűlik össze, hogy kedvenceit és a csodálatos versenyautókat közelről szemügyre vehesse. A gyorsasági szakaszok mellett is tízezrek várják a „csodautók”döbörgését, tikkasztó forróságban, vagy akár szakadó esőben, hidegben éjjel-nappal. A verseny végén, a díjkiosztó ünnepségen újra találkozhatnak a versenyzőkkel a sport szerelmesei. Ezek a már-már fanatikus emberek a mai társadalom fogyasztói is egyben. A versenyzőpárosok hazánkban rendkívül népszerűek. E népszerűséget kiaknázva támogatóinknak különböző szolgáltatást tudunk nyújtani.
Versenyeken:
· A versenyautó, edzőautó, szervízautók, mint reklámhordozó felület
· Támogatóink logóinak elhelyezése a versenyzők ruházatán, sisakján
· Gépátvételen a támogató reklámanyagának szétosztása
· Vetélkedő szervezése(téma: a támogató cég terméke, szolgáltatása)
· Reklámtáblák elhelyezése a szervízponton, csapatpavilonon
· Támogató bemutatása a prológokon
Egyéb területen:
· Médiában reklámmal ellátott öltözékben való szereplés
· Sajtótájékoztatókon támogatók megnevezése
· Közönségtalálkozó szervezése, szponzorok meghívásával
· Autó-kiállításokon, kiállításokon, rendezvényeken valómegjelenés
· Támogatok rendezvényein való megjelenés, pl.: évfordulók, akciók
· Autóbiztosítás prospektus-fotózáshoz
· Internetes reklám biztosítása
· A Szponzori támogatásról Áfa-s számlát adunk, tehát elszámolhatók
A versenyek alatt csapatunk vállalja támogatóink „idegenvezetését”. Vállaljuk továbbá, a versenyek után a teljes információs anyag elkészítését, majd támogatóinknak történő átadását írott formában, vagy számítógépes adathordozón(CD, vagy DVD lemez)
Célkitűzéseink:
· Tervezzük, hogy profi versenyzőinket Európa Bajnoki futamokon is rajthoz állítjuk.
· A következő esztendőben csapatunk célul tűzte ki a kategória dobogós helyezését.
· Reklámmunkánkkal kiszolgálni szponzorainkat, öregbíteni régiónk és városunk jó hírét
· Évről évre jobban szerepelni a Nemzeti bajnokságban és a Nemzetközi rendezvényeken.
· Versenyutóink teljes felújítás elé néznek, valamint tervbe van véve egy új megépítése.
Szponzorálási szintek
Névszponzor:
Elsősorban termék, illetve vállalati név megismertetésére, és az emlékezeti hatás erősítésére alkalmas. A névszponzor minden kommunikációs csatornán együtt jelenik meg az egyesület nevével.
Hivatalos szponzor:
A támogatók jogot kapnak arra, hogy cégük logóját, szlogenjét a versenyautón szerepeltessék. Tovább a szervizautón, valamint a versenyző, illetve a szervizcsapat öltözékét szintén az adott felirattal lehet ellátni. A versenyzők minden közszereplést megragadnak arra, hogy a céget bemutassák, valamint arról pozitívan nyilatkozzanak.
Helyi szponzor:
Azon partnereknek ajánljuk, akik marketingkommunikációs elképzeléseiket csak az ország egy-egy szegmensére irányítják. A megbízás ilyenkor egy-egy versenyre korlátozódik, és jogot ad arra, hogy cégük logoját, illetve szlogenjét megegyezés szerint elhelyezzék a versenyautón.
Hivatalos szállító:
Azok a partnerek tartoznak ide, akik eszközökkel, valamint szolgáltatásokkal segítik a csapat munkáját. A megbízóink jogot kapnak arra, hogy a versenyautón meghatározott feliratokat megállapodásnak megfelelően szerepeltessék. A szervizautókat szintén az adott feliratokkal lehet ellátni.
Reklámfelületek
A versenyzőpáros ruházatán:
- A homológ overál nyaki részén, mellső és hátsó oldalán és az ujjakon
- Reklámsapkákon
- A hivatalos rendezvényeken viselt egyen ing nyaki, mellső, hátsó részén valamint az ujjakon
- Egyéb formaruházaton
Szervizautók oldalfelületei:
- A szerviz csapat formaruházatán: a szerelő overál és
kabát mellső hátsó oldalán valamint az ujjakon.
- A szervizsátor és szerviz ponyva szegélyfelületein.
- A sajtófalon
|